Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Álmaim...

2010.10.25
Álmaim…..
 
 
 
 
 
 
 
Holt lelkek
 
 
Álmomban egy metró vagy egy földalatti megállóban találtam magam. Ahogy vártam a szerelvényt a kezemben volt egy szemüveg. Ez egy hagyományos, egyszerű, fekete keretes szemüveg volt. Olyan volt, amit általában az idős emberek hordanak. Az volt a furcsa, hogy amúgy nem vagyok szemüveges, de álmomban valamiért volt. Valamiért felvettem és akkor volt nagy meglepődés számomra. A lencsén át olyat láttam, ami nem hétköznapi. A szemüvegen át mintha több embert láttam volna, mint a nélkül. A megdöbbentő az volt, hogy két féle módon láttam az embereket, valakiket színesben, valakiket meg fekete – fehérben. De ahogy próbálgattam fel és levenni a szemüveget, úgy tűntek el a fekete – fehérben lévő emberek. Hamar nyilvánvalóvá vált számomra a dolog, hogy a fekete – fehérben lévő emberek nem mások, mint „HOLT LELKEK” akik köztünk élnek.
Viszont azt nem tudtam, hogy hogyan került hozzám a szemüveg, egyszerűen csak nálam volt…

 

 

Ahogy begördült a metrószerelvény a megállóba beszálltam és állva utaztam tovább. Mivel késő este volt így alig néhányan utaztak rajtam kívül. Közben próbálgattam a szemüveget fel és levenni, majd néztem minden felé, hátha látok még furcsa dolgokat.
Valamiért a szerelvény vége felé néztem és megpillantottam egy kisfiút. Az utolsó hármas ülés elején ült. Mivel még távol volt tőlem lassan letoltam a szemem elől a szemüveget és azt vettem észre, hogy a kisfiú úgy tűnik el a szemem elől, ahogy a szemüveg lencséje a szemem elől. Ő is egy kóbor lélek volt.
Nyugodtan és higgadtan ült egymagában a kisfiú és közben rám szegezte a tekintetét. Ahogyan nézett rám a nyugalom és a szeretet érzése járta át az egész testemet.
Közelebb mentem hozzá és telepatikus módón szolt hozzám. Sajnos nem emlékszem, hogy mit közölt velem de azt biztosra tudom, hogy segítő szándékú volt a mondanivalója…
Miközben figyeltem a kisfiú gondolatait, mellettünk elhaladva pár „HOLT LÉLEK” elég csúnyán néztek rám! Csak úgy sugárzott belőlük a gonoszság! Olyan érzés fogott el, mikor az ember olyasmitől fél, amit nem lát, de tudja, hogy valami nagyon gonosz érzés van körülötte.
 
Majd egyszer csak átléptem egy másik álomba minden átmenet nélkül. Egy egészen más környezetbe kerültem, ahol ezer ágra sütött a nap, zöldek voltak a fák szóval igazi nyári idő volt pont amilyet nagyon szeretek…
 
 
 
 
 
 
 
A Csuhás
 
 
Ez az álom kicsit hasonlít az előzőre.
A helyszín egy több sávos metróállomás.
Miközben várom a metrót eltűnődök az embereken. Mindenkin csak a fáradságot és a szomorúságot látom. Sok-sok perc elteltével kicsit aggódni kezdek, hogy a metró nem jön. Az emberek is egyre sűrűbben egymásra néznek és az arcuk elárulja azt, hogy nem értik a késés okát. De egyszer csak nagy robaj csapja meg a fülünket. Egyre csak hangosabb és hangosabbá válik a zaj. Majd hírtelen az összes lejárón iszonyatos rémségek özönlik el a megállót. Az emberek zavarukban azt se tudják, hogy merre fussanak. Az ijedtségtől a lábaim lemerevednek, lépni sem tudok.
A szörnyek szó szerint levadásszák az embereket. A látvány, ami a szemem elé tárul egyszerűen leírhatatlan. Minden csupa vér, a márvány padlón emberi testrészek maradványait látom.
Egyszer csak az egyik szörny meglát és felém kezd el rohanni teljes gőzzel. Olyan félelem fog el, hogy még kiabálni se tudok. Már csak pár méterre van előttem a szörny és hirtelen a semmiből előbukkan egy idős bácsi aki elém ál és a szörny felé felemeli a kezét, jelezve neki, hogy álljon meg! Az öreg bácsin olyasmi ruha volt, mint a papokon szokott lenni. Barna köpönyeg egy sodort kötéllel a derekán megkötve és a kapucni a fejére volt húzva.
Döbbenten veszem észre, hogy a gonosz bestia úgy fél az öregtől, mint a tűztől.
Egyszer csak az összes szörny eltűnt, majd az öreg felém fordult és azt mondta apai mosollyal „ ne félj semmit”…
 
 
 
 
 
 
Találkozás Istennel….
 
 
Ez az álom nagyban megváltoztatta az életemet….
 
 
Az álmomban arra ébredtem, hogy valami nagyon erős fény világít be a kisszoba ajtaján. Hírtelen el sem tudtam képzelni, hogy mi lehet ez. Mi az ami ilyen erőteljesen tud világítani.
Mivel én is olyan ember vagyok mint a legtöbb – kíváncsi – így gyorsan kikeltem az ágyamból és kinyitottam a szoba ajtaját. A szobámhoz egy kis folyosón lehetett bejutni és a folyosó másik végén megpillantottam egy kékes-fehéresen izzó valamit. Ez a valami olyasmi volt mint egy amőba ami lebegett kb 150cm magasságban. Az amőba belseje igazából inkább fehéres volt és a sugarai amit kifelé szórt az volt kékes. A látvány oly annyira lenyűgözött, hogy szép lassan elkezdtem felé haladni, mert meg akartam érinteni. Egyszerűen vonzott magához!
De ahogy közeledtem felé ő úgy távolodott tőlem. Nem akarta, hogy megérintsem.
Viszont nem tudtam ellenállni a késztetést, hogy meg ne érintsem. Nem adtam fel és továbbra is haladtam felé. Az izzófény lassan haladt és végül a nagyszobában kötött ki. Ahogy odaértem én is megálltam a nagyszoba ajtaja előtt. Miközben gyönyörködtem a látványban olyan érzés kerített hatalmába amit még eddig nem éreztem.
Egyszer csak a jobb oldalamon anyukám állt és a ball oldalamon pedig egy zsemleszínű spániel. A kis kutyus nagyon örült valaminek, csóválta a farkát és hol rám nézett hol a csillogó amőbára. Egyszer csak megszólaltam artikulált hangon és azt mondtam anyukámnak, hogy „ott van Isten” és közben mutattam a fénylő amőbára. Anyukám nem válaszolt semmit csak boldogan nézett rám és közben bólogatott rám. Ő már tudta azt, amit én még csak most fedeztem fel.
Az álomból felébredve az ágyam végén zokogtam. Ez egy olyan sírás volt, amit az ember örömében érez. A szívem és a lelkem teli volt szeretettel és boldogsággal…
 
 
„Azóta nem hiszem, hanem tudom, hogy Isten létezik”
 
 
 
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.