Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gyümölcsös finomságok

2009.11.08
Sárgadinnyés-áfonyás fordított torta
 
 

A tésztához:
4 tojás
22 dkg nádcukor
1 ek. vaníliakivonat
15 dkg olvasztott vaj
18 dkg liszt
fél csomag sütőpor
10 dkg fenyőmag

A tetejére (aljára):
fél sárgadinnye
15 dkg áfonya
15 dkg nádcukor
1 ek. vaníliakivonat
1,5 dl víz

Nem emlékszem, hogy valaha is sárgadinnyével készült süteménybe ütköztem volna akár élőben, akár netes recept formájában (ettől még nyilván létezik, csak nem túl gyakori). Kicsit túlvásároltam magam mézédes dinnyéből, és fejben mellétettem a neheztelő dünnyögést, miszerint egy ideje nem sütöttem semmit. Receptet nem kerestem sokat, célirányosan a Donna Hay magazinból kitépkedett fordított torta recepteket túrtam elő, amelyek közül az egyiket adaptáltam dinnyebarátomra. Önmagában nem mertem megkockáztatni, fejben kissé jellegtelennek ítéltem színben, úgyhogy tettem mellé némi áfonyát.

Egy 26 cm-es átmérőjű serpenyőbe szórom a cukrot, öntöm a vizet és a kivonatot, és közepes lángon kavargatva addig főzöm, amíg a cukor el nem olvad. Beleteszem a héjától-magvas részétől megtisztított, cikkelyekre vágott dinnyét, öt perc múlva pedig a cikkelyek közé szórom az áfonyát. Pár percet kap még, majd lekapcsolom a gázt.

A tojást, cukrot, vaníliát elektromos mixerrel addig verem, amíg a keverék kétszeres mennyiségű nem lesz. Beleforgatom a lisztet, a sütőport, az olvasztott vajat - és a nagy lutrit, a darált fenyőmagot. Az eredeti recept darált mandulát írt, ami nem volt otthon. Se dió, se kesudió, semmi, csak negyed kiló fenyőmag, úgyhogy megvontam vállam, próbáljuk meg. Amikor a nyers tésztát megkóstoltam, hááát, szívtam a fogam, elég agresszíven dominált a fenyőmag. Mindenesetre már mindegy volt, rákanalaztam a serpenyőben pihegő dinnye-áfonya keverékre, becsavartam alufóliával a serpenyő nyelét, és 170 fokra előmelegített sütőbe tettem úgy 35-40 percre, tűpróbával ellenőriztem, hogy készen van-e. És hurrá, a sütés jót tett neki, agresszív fenyőmagíz eltűnt, kifordítva kellemes tészta a végeredmény, finom, ragadós gyümölcsös felső réteggel!

 

 

 

Nyári finomság sárgadinnyéből...
 
 
 
Hozzávalók:
1db sárgadinnye
0,5liter tej
1csomag vaniliás cukor
5db jégkocka
kevéske habtejszín
3evőkanál méz
 
 
Elkészítése:
Az érett sárgadinnyét meghámozzuk, feldaraboljuk majd a turmixgépbe rakjuk a tejjel, kevés tejszínnel a vaniliás cukorral és a mézzel. Miután összeturmixoltuk tegyük bele a jégkockákat. Ezután ujra össze lehet turmixolni majd lehet fogyasztani....
 
 
 
 
 
 
Desszert eperrel és csokival...
 
 
 
 
Ínyenc tatártorta
 
 
Hozzávalók 4főre:
25g eper
1 evőkanál porcukor
2 mentalevél
4 szelet kalács
1 diónyi vaj a sütéshez
100g étcsokoládé
A díszitéshez tejszinhab
 
 
Elkészítése:
Az epret megmossuk, lecsöpögtetjük és kockára vágjuk. Tálba tesszük, meghintjük porcukorral és rádobjuk a mentalevelet. A kalács szeletekből nagyobb pogácsaszaggatóval kiszúrunk négy kerek lapot. Kivajazott serpenyőben megpirítjuk a szélüket, ügyelve arra, hogy a közepük lágy maradjon. A csokoládét gőz fölött megolvasszuk. A pirított kalácsszeleteket rácsra helyezzük és bevonjuk az olvasztott csokoládéval. A rács alá tegyünk zsírpapirt vagy alufóliát, hogy felfogja a lecsöpögő csokoládét. Az epreket magas, henger alakú formába halmozzuk, befedjük a csokoládés kaláccsal és tejszínhabbal díszitjük...
 
 
 
Tudnivaló:
Tudtad, hogy 100g eper 60 gramm C-vitamint tartalmaz és alacsony az energiatartalma? Gazdag vasban, kalciumban és magnéziumban, és önmagában is tápláló de finom és mutatós desszerteket is készíthetünk belőle...
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.